24. NAPIRENDI PONT

 

Tárgy: Tanácsnoki beszámolási kötelezettség bevezetéséről

Előadó: Tetlák Örs települési képviselő

 

Tetlák Örs képviselő: A tanácsnoki munka a bizottsági elnöki munkával ellentétben nehezebben követhető feladatkör, melyet jó lenne követni, hogy egy tanácsnok, mit tesz azért a plusz pénzért, amit havonta felvesz, ezért arra tettem javaslatot az előterjesztésben, hogy háromhavonta a közgyűlés előtt a tanácsnok számoljon be az elvégzett munkájáról. A tanácsnoki munka részben elkülönül a képviselőként végzett tevékenységtől, hiszen adott felelősségi- és feladatkörrel bízza meg a tanácsnokot a közgyűlés, amiről úgy gondolom, hogy a város közvéleménye irányában van elsősorban beszámolni valója, és ennek a megfelelő fóruma a közgyűlés. Nem látom okát, hogy erre miért ne lehetne sort keríteni, hiszen egy folyamatosan végzett tanácsnoki teendő, megfelelő napi dokumentálás mellett különösebb plusz feladatot nem jelent, a mindenkor kinevezett tanácsnokok számára az átláthatóságot, illetve az önkormányzati munkába vetett bizalmat viszont egy ilyen beszámoló mindenképpen emeli.


Lengyel Péter képviselő: Frakcióvezetőként úgy gondolom, hogy vonatkozó rendeletünk értelmében minden képviselő évente beszámolót nyújt be, melyet éppen néhány napirendi ponttal ezelőtt tettük meg. A rendeletünkben nem szerepel sem a polgármesterre, sem az alpolgármesterekre, sem a tanácsnokokra vonatkozó külön beszámolási kötelezettség. Úgy gondolom, hogy mind a bizottsági munkáról, mind pedig a képviselői munkáról az éves rendes beszámolási kötelezettség erre lehetőséget nyújt, befoglalva az egyéb pozíciókkal kapcsolatos közlést is.


Tetlák Örs képviselő: A képviselői munka és a tanácsnoki megbízás jellegében elkülönül egymástól, legalábbis részben. A plusz javadalmazást a mindenkori tanácsnokok azért kapják, mert egyéb tanácsnoki teendőket látnak el, erről úgy gondolom, hogy egyáltalán nem túlzás negyedévente beszámolni a város nyilvánossága előtt.

 

Szűcs Gábor alpolgármester: Egyetértek Lengyel Péter frakcióvezető úr által elmondottakkal, minden megválasztott tisztségviselő alapvetően, a polgármester munkáját segíti, tehát különböző feladataiban koordinál, előkészít. A beszámoltathatóság a polgármesterhez tartozik, és nem csorbítanám polgármester úr jogköreit ebben a tekintetben, illetve a közgyűlés felé minden képviselő beszámol évente egyszer. Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszem szavazásra a határozati javaslatot.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy határoz, hogy 2025. február 1-től minden megválasztott tanácsnok számára negyedéves írásbeli beszámolási kötelezettséget állapít meg.

A határozati javaslat elfogadásakor hivatalban lévő tanácsnokok először Érd Megyei Jogú Város februári rendes közgyűlésén, majd azt követően negyedévente számolnak be. A határozati javaslat elfogadását követően megválasztott tanácsnokoknak a beszámolót először a megválasztásukat követő első negyedév letelte után az első rendes közgyűlésen kell benyújtaniuk.

Felelős: dr. Csőzik László polgármester / dr. Feik Csaba jegyző

Határidő: azonnal”

 

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének jelenlévő 16 tagja, 5 igen szavazattal, 9 nem szavazattal, 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozta

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 

27/2025. (I. 30.) határozata

 

a tanácsnoki beszámolási kötelezettség bevezetéséről szóló javaslat elutasításáról

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a tanácsnoki beszámolási kötelezettség bevezetéséről szóló határozati javaslatot nem fogadta el.

 

Határidő:          azonnal

Felelős:            dr. Csőzik László polgármester

 

 

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Csengeri Attila

Nem

Csépán István

Tartózkodik

Csornainé Romhányi Judit

Nem

Dr. Csőzik László

Távol

Farkas Gáborné Szalai Timea

Távol

Gasparik Gábor

Igen

Gyekiczki Márton

Tartózkodik

Harmat Ákos

Nem

Lengyel Péter

Nem

Lovász Attila

Nem

Révész Gabriella

Nem

Sándor Zoltán

Nem

Simó Károly

Igen

Szabó-Nagy László

Nem

Szűcs Gábor

Nem

Tetlák Örs

Igen

Való Viktor

Igen