14. NAPIRENDI PONT
Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló 83/2011. (XII. 22.) önkormányzati rendelet módosítása
Előadó: dr. Csőzik László polgármester
Dr. Csőzik László polgármester: Annyit előre bocsátok, hogy olyan költségviselésről van szó, mely messze meghaladja az önkormányzat teherbíró képességét, leköti a szabad forrásainknak hatalmas hányadát. Ezért megkezdtem a lobbit a kormányzat felé, hogy a menzát vegye át az állam legalább az iskolák vonatkozásában. Olyan magasak a nyersanyagárak, az élelmiszeripari infláció, ami nemcsak itt, hanem szerte az országban hatalmas problémákat okoz. Ehhez kiváló partnereink akadnak a másik politikai oldalról is, Cser-Palkovics András is jelezte azon az egyeztetésen, amelyen részt vettem, hogy kezd tarthatatlanná válni a helyzet, és ha Székesfehérvár gazdasági potenciállal rendelkező település polgármestere így fogalmaz, akkor mit szóljon egy érdi? Nagyon remélem, és egyébként Navracsics Tibor úron mintha az látszott volna, hogy arra a részre nyitott különösen, hogy az iskolai menzát az állam valamilyen módon magához vonja. Ennek a finanszírozása véleményem szerint nagyon sok lehetőségtől foszt meg minket. Át szoktuk vállalni a szülőktől a költségeknek nagy részét, tehát a szülők kis hányadot fizetnek ebből. Tavalyi évben egy az egyben átvállaltuk, idén úgy gondoltam, hogy olyan rossz helyzetben van az önkormányzat, hogy egyszerűen tényleg nincs más megoldás, minthogy a térítési díjakhoz is hozzányúlunk. Ezt kétéves távlatban 12 %-ban megállapítani, nem gondolom kiemelkedően nagy összegnek. Más önkormányzatoknál egészen brutális emelésekről van szó, mint például Salgótarjánban, ahol 59 %-os, ha jól emlékszem.
Gasparik Gábor képviselő: Frakciónk nem tudja támogatni ezt az emelést abból a szempontból is, hogy többször sok panaszt hallottam arról, hogy nem megfelelő minőségű étel kerül a gyerekek elé és a szülők is panaszkodnak a térítési díjakra. Egy javaslatot tennék, mielőtt szavaznánk, hogy régebben működött egy olyan intézmény, hogy Ételvizsgáló Bizottság, vagy személy, aki esetleg körbejárná az intézményeket, megkérdezné a gyerekeket, az intézményvezetőket, hogy milyen minőségű étel kerül oda és akkor azt legalább tudnánk, hogy mi az ő véleményük ezekről az ételekről, hogy miről tudunk szavazni.
Dr. Csőzik László polgármester: Nem tudom, hogy tudod-e hogy ki volt az az illető, de a Fidesz képviselőcsoportjának egyébként egy remek tagja. Minden hónapban küldenek jelentéseket, tehát van vizsgálati rendszer, hozzám is érkeznek panaszok, de kaptam pozitív visszajelzést is, mert szakácsváltás volt az egyik telephelyen, hozzáteszem, hogy a városban három telephelyen főznek, mindig eljuttatom nekik a visszajelzéseket. Néha vannak szélsőséges esetek, akkor mindig eljárok, gondolom a képviselők is. Az első az legyen, mert törődni akarunk a gyerekekkel, de ezt a költségviselési hányadot az önkormányzat nem bírja el, az állam vállalja át, ha ezt megteszik, akkor minden gondunk megoldódik, erre az évre.
Lengyel Péter képviselő: Hozzáteszem, nem is annyira csekély díjazásban is részesült a város fő kóstolója, egyedüliként ebben az országban Érden volt ilyen cím. Természetesen kényszerből és szükségből támogatni fogjuk a javaslatot. Látva az alapanyagár-inflációt és semmiképp sem szeretnék lakosságellenes, illetve választóellenes lenni, hogy ez a 12 % ez meddig lesz elegendő, hiszen ez a visszamenőleges kumulált élelmiszer-inflációt sem fedezi. Abban az esetben, ha az állam hajlandó lenne átvállalni ezt a részt, akkor ez vajon az erre fordított teljes forrás várostól történő elvonásával is járna?
Dr. Csőzik László polgármester: Nyilvánvalóan ezt nem lehet így megmondani és azt se nagyon hinném, hogy év közben lehetséges lenne. Szerződéseket kellene módosítani, esetleg új közbeszerzéseket indítani. Az egyszerűbb módja az lenne, ha megemelnék a normatívát. A normatíva most csökken, ezt a 3,5 milliárd forintos költséget hárman állják: a kormány, az önkormányzat és a szülők. Ebből az önkormányzat 1,8 milliárd forintot fizet. Volt olyan időszak, hogy ez 50 millió forint volt. Még egy dolog – ezt Gasparik Gábor képviselő úrnak mondom, hogy ugyanaz a szolgáltató volt a ti időtökben is, kb. 15 éve itt van, több-kevesebb sikerrel. Felteszem szavazásra a rendelet tervezetet.
Az előterjesztett és szavazásra feltett rendelet módosítási javaslat:
„ Tervezet Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének
../2025. (.....) önkormányzati rendelete
a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló 83/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelet módosításáról
[1] Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése rendeletben szabályozza a közétkeztetésben résztvevők által fizetendő térítési díjakat. Az önkormányzat közétkeztetési kiadásainak emelkedése miatt vált szükségessé a díjtételek egységesen, minden díjtételt érintően 12%-os mértékkel történő emelése.
[2] Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92. § (1) bekezdés a) pontjában, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. és 8a. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
- §
A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló 83/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
- §
Ez a rendelet 2025. március 1-jén lép hatályba.
dr. Feik Csaba jegyző |
dr. Csőzik László polgármester |
- melléklet a …/2025. (….) önkormányzati rendelethez
„1. melléklet a 83/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelethez
Intézményi térítési díjak
|
A |
B |
1 |
Ellátási forma |
Szolgáltatási egységre jutó intézményi térítési díj (forint) |
2 |
Bölcsőde |
|
3 |
Bölcsődei gondozás |
naponta 695 |
4 |
Időszakos gyermekfelügyelet |
naponta 1 285 |
5 |
Étkeztetés |
|
6 |
Helyben fogyasztott étkeztetés |
naponta 2 190 |
7 |
Kiszállított étkeztetés |
naponta 2 295 |
8 |
Házi segítségnyújtás |
|
9 |
Személyi gondozás |
óránként 1 240 |
10 |
Szociális segítés |
óránként 1 240 |
11 |
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás |
naponta 100 |
12 |
Idősek nappali ellátása |
|
13 |
Napközbeni tartózkodás |
naponta 2 930 |
14 |
Személyszállítás |
naponta 225 |
15 |
Demens személyek nappali ellátása |
|
16 |
Napközbeni tartózkodás |
naponta 1 765 |
17 |
Napközbeni tartózkodás étkeztetéssel |
naponta 2 680 |
18 |
Személyszállítás |
naponta 225 |
19 |
Fogyatékos személyek nappali ellátása |
|
20 |
Napközbeni tartózkodás |
naponta 390 |
21 |
Napközbeni tartózkodás étkeztetéssel |
naponta 2 605 |
22 |
Átmeneti ellátás |
|
23 |
Hajléktalanok átmeneti szálláshelye |
naponta 3 530 |
24 |
Tartós bentlakást nyújtó ellátás |
|
25 |
Idősek otthona |
naponta 5 150 |
A közétkeztetés típusonkénti intézményi térítési díja
Emelt térítési díjak 12%-os emelés esetén |
||||||
Közétkeztetés típusa
|
forint adagonként |
naponta
|
||||
reggeli |
tízórai |
ebéd |
uzsonna |
összesen |
||
Bölcsődei étkezés |
248 |
108 |
391 |
199 |
945 |
|
Bölcsődei diétás étkezés |
394 |
124 |
492 |
411 |
1421 |
|
Óvodai étkezés |
0 |
216 |
581 |
209 |
1007 |
|
Óvodai diétás étkezés |
0 |
252 |
605 |
228 |
1085 |
|
Általános iskola alsó tagozat étkezés |
0 |
250 |
670 |
248 |
1167 |
|
Általános iskola alsó tagozat diétás étkezés |
0 |
281 |
728 |
279 |
1288 |
|
Általános iskola felső tagozat étkezés |
0 |
276 |
790 |
264 |
1329 |
|
Általános iskola felső tagozat diétás étkezés |
0 |
315 |
848 |
310 |
1473 |
|
Középiskolai étkezés |
0 |
321 |
945 |
288 |
1555 |
|
Középiskolai diétás étkezés |
0 |
596 |
1010 |
655 |
2261 |
|
Alkalmazottak étkeztetése |
0 |
321 |
945 |
288 |
1555 |
|
Alkalmazottak diétás étkeztetése |
0 |
484 |
1009 |
404 |
1897 |
|
A feltüntetett összegek az általános forgalmi adót nem tartalmazzák.”
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének jelenlévő 17 tagja – minősített többséggel – 13 igen szavazattal, 3 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett az alábbi rendeletet alkotta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének
4/2025. (I. 31.) önkormányzati rendelete
a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló 83/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelet módosításáról
[1] Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése rendeletben szabályozza a közétkeztetésben résztvevők által fizetendő térítési díjakat. Az önkormányzat közétkeztetési kiadásainak emelkedése miatt vált szükségessé a díjtételek egységesen, minden díjtételt érintően 12%-os mértékkel történő emelése.
[2] Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92. § (1) bekezdés a) pontjában, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. és 8a. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
- §
A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló 83/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
- §
Ez a rendelet 2025. március 1-jén lép hatályba.
dr. Feik Csaba jegyző |
dr. Csőzik László polgármester |
- melléklet a 4/2025. (I. 31.) önkormányzati rendelethez
„1. melléklet a 83/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelethez
Intézményi térítési díjak
|
A |
B |
1 |
Ellátási forma |
Szolgáltatási egységre jutó intézményi térítési díj (forint) |
2 |
Bölcsőde |
|
3 |
Bölcsődei gondozás |
naponta 695 |
4 |
Időszakos gyermekfelügyelet |
naponta 1 285 |
5 |
Étkeztetés |
|
6 |
Helyben fogyasztott étkeztetés |
naponta 2 190 |
7 |
Kiszállított étkeztetés |
naponta 2 295 |
8 |
Házi segítségnyújtás |
|
9 |
Személyi gondozás |
óránként 1 240 |
10 |
Szociális segítés |
óránként 1 240 |
11 |
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás |
naponta 100 |
12 |
Idősek nappali ellátása |
|
13 |
Napközbeni tartózkodás |
naponta 2 930 |
14 |
Személyszállítás |
naponta 225 |
15 |
Demens személyek nappali ellátása |
|
16 |
Napközbeni tartózkodás |
naponta 1 765 |
17 |
Napközbeni tartózkodás étkeztetéssel |
naponta 2 680 |
18 |
Személyszállítás |
naponta 225 |
19 |
Fogyatékos személyek nappali ellátása |
|
20 |
Napközbeni tartózkodás |
naponta 390 |
21 |
Napközbeni tartózkodás étkeztetéssel |
naponta 2 605 |
22 |
Átmeneti ellátás |
|
23 |
Hajléktalanok átmeneti szálláshelye |
naponta 3 530 |
24 |
Tartós bentlakást nyújtó ellátás |
|
25 |
Idősek otthona |
naponta 5 150 |
A közétkeztetés típusonkénti intézményi térítési díja
Emelt térítési díjak 12%-os emelés esetén |
||||||
Közétkeztetés típusa
|
forint adagonként |
naponta
|
||||
reggeli |
tízórai |
ebéd |
uzsonna |
összesen |
||
Bölcsődei étkezés |
248 |
108 |
391 |
199 |
945 |
|
Bölcsődei diétás étkezés |
394 |
124 |
492 |
411 |
1421 |
|
Óvodai étkezés |
0 |
216 |
581 |
209 |
1007 |
|
Óvodai diétás étkezés |
0 |
252 |
605 |
228 |
1085 |
|
Általános iskola alsó tagozat étkezés |
0 |
250 |
670 |
248 |
1167 |
|
Általános iskola alsó tagozat diétás étkezés |
0 |
281 |
728 |
279 |
1288 |
|
Általános iskola felső tagozat étkezés |
0 |
276 |
790 |
264 |
1329 |
|
Általános iskola felső tagozat diétás étkezés |
0 |
315 |
848 |
310 |
1473 |
|
Középiskolai étkezés |
0 |
321 |
945 |
288 |
1555 |
|
Középiskolai diétás étkezés |
0 |
596 |
1010 |
655 |
2261 |
|
Alkalmazottak étkeztetése |
0 |
321 |
945 |
288 |
1555 |
|
Alkalmazottak diétás étkeztetése |
0 |
484 |
1009 |
404 |
1897 |
|
A feltüntetett összegek az általános forgalmi adót nem tartalmazzák.
A rendelet módosítási javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
Antunovits Antal |
Nem |
Csengeri Attila |
Igen |
Csépán István |
Igen |
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
Dr. Csőzik László |
Igen |
Farkas Gáborné Szalai Timea |
Távol |
Gasparik Gábor |
Nem |
Gyekiczki Márton |
Igen |
Harmat Ákos |
Igen |
Lengyel Péter |
Igen |
Lovász Attila |
Igen |
Révész Gabriella |
Igen |
Sándor Zoltán |
Igen |
Simó Károly |
Nem |
Szabó-Nagy László |
Igen |
Szűcs Gábor |
Igen |
Tetlák Örs |
Tartózkodik |
Való Viktor |
Igen |