4. NAPIRENDI PONT

 

Tárgy: Köszöntőt mond Prof. Dr. Kiss László volt alkotmánybíró, közigazgatási jogi professor emeritus, az állam- és jogtudományok akadémiai doktora

 

Dr. Csőzik László polgármester: 2019-ben az a gondolatom támadt, hogy önkormányzati jogról van szó, közjogról, az államszervezet része vagyunk, van, aki azt mondja, hogy külön hatalmi ág, van, aki azt mondja, hogy ez azért túlzás, hogy felkérek egy alkotmánybírót, hogy köszöntse a frissen megválasztott érdi Közgyűlést. Ha emlékeznek rá, ő volt néhai Erdei Árpád alkotmánybíró, aki büntetőeljárásjog professzor volt és Érden, itt élt közöttünk. Ezt a hagyományt szeretném folytatni és ennek jegyében kértem most fel dr. Kiss László volt alkotmánybíró urat, professzor urat, régi kedves szeretett tanáromat - közigazgatási tudományokba ő vezetett be minket. Ő nem él ugyan Érden, de a családja egy része itt él, ennyiben még ez a szál is folytatódik tovább. Professzor úr, nagyon szépen köszönjük, hogy eljöttél hozzánk Érdre, megtiszteltetés számunkra, hogy itt vagy. Annyit még szeretnék elmondani Kiss professzorról, hogy az egyik legnépszerűbb, ha nem a legnépszerűbb tanár volt a pécsi jogi karon, másrészt szerintem rekorder abban a tekintetben, hogy ő volt talán a leghosszabb ideig alkotmánybíró Magyarországon, mert két kilenc éves ciklust végig csinált, ez 18 év, nagyon hosszú idő. Professzor úr már nyugdíjas. Tartjuk a kapcsolatot és örülök, hogy elfogadtad a meghívásunkat. Átadom professzor úr neked a szót, hogy köszöntsd az érdi Közgyűlést.

 

Prof. Dr. Kiss László volt alkotmánybíró, közigazgatási jogi professor emeritus, az állam- és jogtudományok akadémiai doktora: Tisztelt ünnepi ülés. Nagyon nehéz megszólalni ilyen megható eskütételek után még annak is, aki ötven esztendeig egyetemi katedrán volt, azért is nehéz megszólalni, mert nem szokott hozzá ahhoz, hogy tíz percben mondjon magvas gondolatokat el és ajánlja az új testület figyelmébe. Egyetemi tanár, aki egyetemi katedrán van, általában azt szokta meg, hogy 3-4-5 órás előadásokat tart. Kedves hallgatóságom, kedves újonnan megválasztott képviselők, mit tudnék én vázlatpontokként itt felhozni és útravalóul az önök figyelmébe ajánlani. Három T betűvel kezdődő dolog az, amiről itt szólok. Nem kell megijedni, itt nem a tűrésről van szó, a tiltásról és a támogatásról. Nem erről van szó, ami 1990 előtt ugye ismert volt a három T, hanem ki fog derülni, hogy másról. Az első, amire a szíves figyelmüket felhívnám, a türelem. Hogy mire van szüksége a megválasztott képviselő-testületnek, Türelemre. Miért van szüksége a türelemre? Azért, mert derült égből villámcsapásként ért minket 1990-ben egy rendszerváltás. Nem készült fel ez az ország, se a társadalom, se az akkor frissen megválasztott vezetői, hogy itt egy egészen más irányból fog fújni a szél és sok mindent nem hordott ki sem a társadalom, sem a megválasztott vezetők, képviselők. Erre példákat is fogok mondani. Ezeket a gondokat még ma is hordozzuk, hurcoljuk magunkkal, mégpedig úgy, hogy időnként észre se vesszük, hogy komoly lemaradásban vagyunk. Például a társadalom abban, hogy - és itt nem Érdről van szó, hanem a magyar társadalomról úgy általában, hogy alapfogalmakkal nincs tisztában, például mi az a demokrácia. Van a demokráciának egy olyan fogalma, ami úgy szólna, hogy az a gyanú, hogy az esetek többségében az emberek többségének van igaza. Ennél pontosabb meghatározása nem lehet. De ebbe benne van az is, hogy a kisebbséget nem lehet elterelni Recskre, a kommunista ősmonírok által kiásott gödrökbe, merthogy ő a kisebbség. Mert lehet, hogy ennek a kisebbségnek lesz egy idő után igaza. És ezt türelemmel ki kell várni, békességben, türelemmel, mert szolgálni kell azt a társadalmat, amelyik mondom ilyen dolgokban nem volt járatos. Képviselő-testületek, vezető testületek maguk sincsenek mindenütt tisztában azzal, hogy mit jelent a demokrácia nyugaton. Összesen két évig dolgoztam német egyetemen, a frissen megválasztott képviselőket ilyen úgynevezett gólyavári estékre beiskolázták és nem statisztikákkal, meg matematikai képletekkel agyonterhelték őket, hanem baráti hangulatú, békés esti összejöveteleken próbálták őket rávezetni arra, hogy az a feladat, amit nekik végre kell hajtani, az a felelősségnek a kérdését veti fel, a gyanút, hogy nem biztos, hogy ami döntést hozunk, az úgy lesz jó, de legalább a gyanú legyen arra meg, hogy vigyázzunk, mert a döntéseinkkel komoly hibákat is el tudunk követni. Még a társadalomra azért visszatérnék, mert mindez olyan közegben van, ahol maguk a testületek sincsenek felkészülve. Hogy egy példát mondanék, a belgák úgy szabadultak meg a parlagfűtől, hogy a leadott gyökeres példányokért fizettek nekik. Tessék belegondolni, Magyarországon 1-2 éven belül nem állnának át nagyon sokan a parlagfű termesztésére. Ha mást nem mondok, csak erre a különbségre utalok, talán akkor is érthető, hogy Közép-Európának ez a népe, ahol mi élünk, az bizony ilyen és ezt tudomásul kell venni. Nem is lehet mindig hibáztatni, mert ebben szocializálódott úgymond, egy olyan rendszerben, ahol megpróbált kiskapukon közlekedni akkor is, amikor esetleg lehetett volna éppen a nagykapun is átjutni. Ez ugye a türelem, ami erről eszembe jutott. Amikor Marburgban voltam és amíg egyedül voltam, azzal szórakoztam, hogy megnéztem, hogy a képviselő-testület mit csinál. A frissen megválasztott testület a népfőiskola keretében beiskolázásra került. Az első alkalommal kitöltettek velük egy tesztet, fel akarták mérni, pontosabban önmagukkal felméretni, hogy bizonyos közösségeket érintő kérdésekben milyen álláspontot foglalnak el. Mit ért a demokrácia fogalma alatt, mit jelent a hierarchia, a tolerancia, mit jelent a toleráns satöbbi. Elkészítettek vele egy tesztet, 100 pontot lehetett elérni, és a legjobbak olyan 30 pontot értek el. Nem kellett ezt kihirdetni a többiek előtt, hogy ő csak ennyit ért el, elvitte haza, megmutatta esetleg az anyósának, de nem az ő eredményeit, hanem a tesztet, hogy töltse ki, és az már örömet jelentett neki, ha az anyósa nem ért el ekkora pontszámot, hogy, na, jól van mama, magával is még itt lehetnek gondok. Utána ezekre a témákra közvetlen előadásokat vittek végig és tavasszal megismételték a tesztet, és akinek 30 pontja jött ki az elsőn, annak elérte a 70 pont, a 80 pontot az eredménye. Ez ugye azt jelenti, hogy visszamaradt 20 százalék, de nem tudunk mit csinálni, ez van. De felébredt ott is a gyanú, hogy hát mennyire fontos az, hogy amit szolgálunk az az ügy, az a feladat, az bizony megkívánja azt, hogy alapvető kérdésekkel tisztában legyünk. Van egy idős asszony barátom a Balaton mellett, ül a szobájába és azon gondolkodik, hogy állampolgárképzőt nem kéne-e indítani Magyarországon. Senki nem vállalja föl, engem nyüstöl, hogy próbáljunk meg valamit tenni, mert szükség lenne egy állampolgárképzőre, ahol testületeket is képeznek, állampolgárokat. Ez elmaradt, 1990 óta elmaradt, elsikkadt, eltűnt. Magyarországon a türelemről ennyi. Nem kell megijedni, mert a másik kettő nem lesz ilyen hosszú, a toleranciát és a tévedhetetlenség kizárását azt összevonom. Mind a kettő T betűvel kezdődik, hogy emlékeztessek mindenkit a három T-re a toleranciára, itt a viselkedéskultúrára szeretném a figyelmet felhívni. Ez a megértést és a beleélést jelenti az egyén, a polgár bajába, aki a saját gondjával, problémájával jön, hogy segítsenek. Őő nem véletlenül jelenik meg se képviselőnél, se polgármesternél, ő szeretne valamilyen orvoslást találni a lehet, hogy vélt, vagy nem is létező érdeksérelmére, de kell neki segíteni és viselkedéskultúra szükséges ahhoz, hogy ezt az embert ne rázzam le, ezt az embert szolgáljam ki. Az önkormányzat, a képviselő-testületi szolgál és véd, nemcsak a rendőrök, nemcsak a rendőrség. A viselkedéskultúrának tehát nagyon fontos szerepe van. 18. évig voltam alkotmánybíró. Egy vidám, jó hangulatú tanszékről kerültem az Alkotmánybíróságra, amely tanszéken egymás szavába vágva veszekedtünk sokszor szakmai kérdéseken ugyan, de veszekedtünk. Mindig azt gondoltuk, ha erősebb hangon szónokolunk, akkor nekünk igazunk van. Hát nem így van. Ezt én megtanultam az Alkotmánybíróságon, hogy nem annak van igaza, akinek nagy a hangja, hanem annak, akinek erősebbek az érvei. Ezt egyszerűen az embernek tudomásul kell venni. Mielőtt eljöttem az Alkotmánybíróságról 2016-ban pár hónappal az eljövetelem előtt összeszólalkoztam az elnökkel egy szakmai kérdésen, és jobban felemeltem a hangomat, mint talán illett volna. Nem mondom, hogy szabadott volna, mert nekem volt szerintem igazam. Most is azt mondom, ha találkozok vele, bárhol elmondom neki, akkor is nekem volt igazam. De egész éjjel nem aludtam el, mert zavart engem ez a dolog. Itt valami nincs a helyén, mit csináljak? Másnap vettem egy csokoládét és letettem az asztalára. Rám nézett, elkezdett nevetni, azt mondta Kiss bíró úr, minden rendbe van, nem haragudtam ám meg, erre én visszaszóltam, hogy joga lett volna hozzá. El kell ismerni a másik félnek az igazát, illetve itt nem az igazáról volt szó, hanem az akaratát tiszteletben kell tartani, különben nem fogunk előre jutni, nem fogunk haladni. A nagyobb hang nem pótolja. Ha valaki úgy érzi, hogy most egy kis pihenésre van szüksége, akkor neki ajánlom Érdligeten a Zagyva utca 20-ban, ha jól emlékszem van egy botanikus kert, ahová a Mészáros úr, a tulajdonos jó szívvel meghívott mindenkit, hogy bármikor menjenek el, mert a Facebook-ot figyelem és ott kipihenhetik a fáradalmaikat. Ott, ha valaki nagyon felhúzza magát, akkor ott le lehet ülni egy szép árnyas fa alatt és addig, amíg meg nem nyugszik a lelke, akkor addig ott üldögéljen, és utána majd térjen vissza. Ha van biztos külföldi partnerkapcsolata Érdnek, használja ki a testület arra, hogy kérjen időt arra, hogy szabadon, pár óra hosszat nézze meg a települést, és ne fogadjon szót ennek, hogy idő, idő, megyünk, mert a Hotel Adlerbe várnak bennünket sváb vacsorára, stb. A téma az utcán hever. Meg lehet nézni, hogy egy nyugat-európai polgári jogállamban a jogállam hogyan működik. Még a rendszerváltás előtti esztendőkben voltam kint Marburgban, nagyon unatkoztam, míg egyedül voltam és a képviselő-testület ülésére többször beültem és végigkísértem az ülés után a testületet. Parázs viták voltak az ülésen, na mondom érdemes lesz utánuk menni, mert itt nem kell még 10 márkát se fizetni, mint a moziba, mert biztos ezek jót bunyóznak majd és elszórakoztatják az idegenbe szakadt hazánk fiát, azaz engem. Nem a Frau Müller sörözőjébe kötöttek ki és a nyikorgó padon a brüderle öle tring lágy dallamára ott nyikorogtatták a padot és itták a sört. Más a vége a vitának magyarul, amire hát oda kell és hát oda illik figyelni. És még egy, hogy miért érdemes körülnézni egy nálunk előbbre tartó országban, a Höl ellingtráin 11 órakor ülök föl a buszra, megyek be az egyetemre, kutatómunkában vettem részt másfél éven keresztül és nem csukták be az ajtót, mindenki nyugodtan ült. Mondom hát magamban, hát ez az a híres német pontosság, hát mi van itt? Mindenki nyugodtan ül, ki vannak nyitva a busz ajtajai. 11 óra 5 perckor egy kutya a hátára kötve, egy vöröskeresztes kantár, rohan valamelyik mellékutcából ugrik fel a buszra. Mondom, mi van itt, becsukja a sofőr az ajtót, elindult a busz a következő három-négy megállóba nem volt se leszálló, se felszálló, de mindenhol megállt a busz. A kutya ugyanis be volt tanítva arra, hogy a negyedik megállónál kell neki kiszállni és ott kell neki szolgálatba menni a vak német polgárhoz. Tetszenek tudni, mikor volt ez? 1989-ben. És, miért vagyok szomorú? Mert attól tartok, hogy még 35 év múlva se fogunk mi ide eljutni. Na, ezeket kell megnézni, meg azokat az eseteket kell emlékezetben tartani, hogy a púpos autó, aminek már 35 évvel ezelőtt volt egy feljárókája, leengedték a mozgássérült polgárnak, aki, szépen rá tudott erre a kocsira menni, a púpos autó nyugodtan tudott a kocsijába ülni, tolókocsijába, és vitték színházba. Mikor? 35 évvel ezelőtt. Kérem szépen, ha mi így vitatkozunk, így veszekszünk egymással és nem a közt nézzük, nem a köz érdekeit, eljutunk-e 35 év múlva ide, ahol ők már 35 évvel ezelőtt voltak. Nemcsak egy gondolat bánt engemet. Ezek a gondolatok, és ezeket lehet látni. Lehetett látni. Lehetett látni azt, hogy nem az jelentette a sikert, hogy a helyi buszbérlet ára nem emelkedett, mer maradt ugyanannyi vagy a buszjegy ára, mint tavaly, hanem már 35 évvel ezelőtt volt lükfárkarte az, hogy 1,20 volt a buszjegy a vonaljegy márkába, de ha valaki egy órán belül megfordult, akkor 1,50-ből meg tudott fordulni. Na, most ezeket lehet megnézni, hogy lehet-e ebbe az irányba elmozdulni és ez mondom 35 éve volt. Szóval ezeket kellene ellesni és örülök neki, hogy annak a delegációnak tagja lehettem, talán 1992-ben volt, amelyiket a bajai képviselő-testületből Szél Péter akkori polgármester, polgármester-helyettes és még valaki szervezett, hogy menjünk ki a partnervárosokba, Ludwigsburgba és nézzük meg, hogy ott a városi életet, hogy szervezik. A tanszékről hármunkat hívtak ki a bajaiak, menjünk velük, állítsunk össze egy szakmai programot. Ők elmondták, hol vannak a problémák Baján. Összeállítottunk egy témajegyzéket, kimentünk, a németek nagyon meglepődtek, hogy ilyennel ők még nem találkoztak, hogy kész kérelemmel fordulnak hozzájuk a magyarok. Azt szokták meg, hogy ezek a keleti népek ezek majd este mennek diszkóba és alig várják, hogy a bendőjüket megtömjék, és egyszer csak itt jé, előállnak azzal, hogy ebbe az órába ezt akarják hallani, abba meg azt. Amikor véget ért az egy hetes kurzus – mindig volt buli, este valami szórakozás, akkor azt kértük, hogy ha megtennék, amit mi kértünk azt megkaphatnánk az írásos anyagokat, annak nagyon örülnénk. Összerakták és a kijárathoz se értünk, mikor jött az ottani szervező, hogy azt kéri a polgármester úr, hogy egy pillanatra adjuk vissza az anyagot, amit kaptunk, mert ezt a rendszert még ők se gondolták át így, ahogy mi kértük. Nem kell talán mondanom, hogy kihúzott mellkassal jöttünk ki, hogy megtanítsuk mi a németeket, hogy hogy kell a közigazgatást szervezni. A partnerektől sokat lehet tanulni. A honvédség alapvető tévedésbe volt a hadrafoghatóságomat illetően, ezért kilenc alkalommal elvitt katonának és a Kalocsai őrmester, most már nem mondhatom a nevét, Bokk őrmester az azt mondta nekem több alkalommal is, Kiss magát már régóta figyelem. Ó mondom az nem lesz jó. Engem egy őrmester itt figyel. Most ezt miért mondom? Azért, mert én a következő ciklusban figyelni fogom az érdi képviselő-testületet, mint ahogyan eddig is figyeltem. 15 éven keresztül még nem volt autópálya, itt jártam át és láttam az elődöknek is a munkáját. Láttam azt, hogy a megőrzés azért a vitákon keresztül is, de érvényesült, ami létrejött, ami beruházásra került, az úgy maradt és az értékekre halmozódott, jött rá az újabb érték. Hogy ez folytatódik-e, biztos vagyok benne, hogy ez így lesz, de úgy, mint Bokk őrmester én is figyelni fogom a képviselő-testületnek a munkáját. Az én főnököm azt mondta, fiam, ne beszélj túl sokat, mer az idő halad, a becsület fogy. Igaza volt. Úgyhogy most ez jutott eszembe. Viszont felolvasom az utolsó mondatot, amit Önöknek szánok. Az idő halad, a becsület fogy. Mondom, a jókívánságom eredményekben, sikerekben és jó egészségben gazdag esztendőket kívánok, jó hangulatban a hivatalában lévő új testületnek.