Tisztelt Közgyűlés!
A Közgyűlés 301/2015. (XII.17.) határozatával csatlakozott a Megyei Jogú Városok Szövetsége (a továbbiakban: MJVSZ) kárpátaljai magyarokat segítő kezdeményezéséhez, és az önkormányzat 2015. évi költségvetése általános tartalékának terhére a MJVSZ bevonásával 5.000.000,- Ft-tal támogatta a kárpátaljai magyarokat. 2016 novemberében a szövetség megkeresésére már egy alkalommal módosította a Közgyűlés a támogatási megállapodás 6. pontját, melyben az elszámolási határidő 2016. december 31. helyett 2017. június 30-ára módosult.
2017. június 2-án az MJVSZ ismét megkereste önkormányzatunkat egy újabb módosítási kérelemmel.
Ismeretes, hogy az ukrajnai háborús helyzet miatt a kárpátaljai magyarok támogatása
két alapítványon keresztül valósult meg. A támogatással a Szövetség irányába mindkét
alapítvány jogszerűen és korrektül elszámolt. A célkitűzés mind szakmailag, mind
pénzügyileg megvalósult. A számlák a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Alapítvány, valamint a Kárpátalja Hitéletéért Alapítvány megnevezéssel kerültek kiállításra, és minden egyes számlára rávezették azt a megjegyzést, hogy az MJVSZ támogatásából valósult meg, és azokat az alapítványok vezetői ellenjegyezték.
Ahhoz, hogy a megyei jogú városok felé az MJVSZ is teljes körű végelszámolást tehessen, szükséges a fent ismertetett tények miatt a szerződés 7. és 8. pontjainak módosítása.
Kérem a T. Közgyűlést, hogy fogadja el a határozati javaslatot!
Érd, 2017. június 14.
|
T. Mészáros András |
HATÁROZATI JAVASLAT
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Megyei Jogú Városok Szövetségével a kárpátaljai magyarok támogatása érdekében 2015. december 17-én megkötött támogatási megállapodás 7. és 8. pontjait a határozat melléklete szerint módosítja.
A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a módosításról szóló okirat aláírására.
Határidő: megállapodás továbbítására - azonnal
Felelős: T. Mészáros András polgármester
A szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges.