Tisztelt Közgyűlés! 

A jogalkotásról szóló 2010. CXXX. törvény (továbbiakban: Jat.) 18. §-ára figyelemmel az Érd Megyei Jogú Város 2017. évi költségvetéséről szóló 3/2017. (II.15.) önkormányzati rendelet módosításának szükségességét részletesen az alábbi okokkal és célokkal indokolom: 

Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban Áht.) 34. § előírásai szerint elkészítettük a 2017. évi költségvetési rendelet előirányzatainak 3. számú módosítására vonatkozó javaslatunkat, továbbá a rendeletben foglaltaknak megfelelően tájékoztatjuk a Közgyűlést a Polgármester és a Jegyző költségvetést érintő, saját hatáskörben hozott döntéseiről, ezeket az előterjesztés 2. számú melléklete tartalmazza.

A Polgármester saját hatáskörben hozott döntései elsősorban a rendkívüli üléseken hozott kötelezettségvállalásokkal járó határozatok beépítése a költségvetési rendeletbe az általános tartalék terhére, másrészt ebben az évben Modern Város Program keretében pénzforgalmilag beérkezett támogatások összegének beépítése a költségvetésbe a bevételi oldalon, és a támogatási célnak megfelelő kiadási rovaton. A 2017. évben beérkezett támogatások összegei cél szerinti részletes bontásban az alábbi táblázatban kerülnek bemutatásra, melynek eredményeként a 2. számú költségvetési módosításhoz képest a költségvetési főösszeg jelentősen megemelkedett. A költségvetés kiadási oldalán a modern város program megelőlegezésre fordított összegek az általános tartalékra visszavezetésre kerültek (pl. Teleki Általános Iskola fejlesztéséhez szükséges ingatlanok vásárlása, kiviteli terv készítése, Fenyves Parkvárosi Óvoda megépítéséhez, Szociális és Gyermekjóléti Központ komplex fejlesztéséhez közműfejlesztés kifizetése).

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2017. évben az alábbi támogatási összegeket kapta Európai Uniós forrásokból, valamint a Modern Városok Program keretein belül összesen 24 375 530 903 Ft összegben. 

dátum

program célja

összeg

2017.03.30

KEHOP-5.2.9-16-2016-00043 azonosító számú projekt: Az Érdi Szivárvány Óvoda Tusculanum Tagóvoda, továbbá az Érdi Kincses Óvoda és Apró Falva Bölcsőde épületegyüttesének energetikai felújítása

249 846 062 Ft

2017.06.13

KÖFOP-1.2.1-VEKOP--16-2017-01254 azonosító számú projekt: Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata ASP központhoz való csatlakozása

8 984 841 Ft

2017.06.26

VEKOP-6.1.1-15-RD2-2016-00001 azonosító számú projekt: Az érdi Pöttöm Sziget Bölcsőde férőhelybővítése

14 352 314 Ft

2017.06.26

VEKOP-6.1.1-15-RD2-2016-00032 azonosító számú projekt: Érd Fenyves-Parkvárosban új óvoda építése

300 000 000 Ft

2017.06.28

VEKOP-6.1.1-RD2-2016-00002 azonosító számú projekt: Az Érdi Kincses Óvoda és Apró Falva Bölcsőde épületegyüttesének felújítása

85 647 686 Ft

2017.08.31

VEKOP-6.3.3-16-2017-00001 azonosító számú projekt: Komplex Szociális és Gyermekjóléti Intézmény építése Érden

1 100 000 000 Ft

2017.07.14

Érdligeti záportározó szabadidős célú felhasználása

1 800 000 000 Ft

2017.08.16

Érd megyei jogú város köznevelési, szakképzési, szociális és egészségügyi intézményrendszerének fejlesztése

17 886 700 000 Ft

2017.08.28

Csapadékvíz elvezető rendszer

2 930 000 000 Ft

1. Módosító tételek az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal költségvetését érintően 

A saját hatáskörben végrehajtott módosításokon túlmenően a rendeletmódosítás tartalmazza azokat az átcsoportosításokat, amelyek az előirányzatok és a teljesítések összhangját biztosítják. Plusz bevétel beépítésre került a Magyar Államkincstártól pénzforgalmilag beérkezett bérkompenzáció és az ágazati pótlékok (szociális, kulturális bérkompenzáció, bölcsődei) miatt, ami a kiadási oldalon a személyi juttatások soron és járulékokon jelenik meg, a hivatalnál, az önkormányzatnál illetve az intézmények költségvetésében. 

Az önkormányzat költségvetésében az általános tartalék terhére kiadási oldalon beépítésre került a Széles utcai piac felújításához szükséges költségvetési fedezet 40 000 000,-Ft összegben.

A Modern Város Programon felül pénzforgalmilag teljesült bevételek, amelyeket az eredeti költségvetés tervezése során nem tudtunk figyelembe venni, beépítésre kerültek a megfelelő bevételi rovaton, továbbá az általános tartalék soron összesen 141 875 012 Ft összegben. 

2. Intézményi előirányzat módosítások 

Minden intézmény tekintetében beépítésre került a 2017. évi június, július, augusztus havi bérkompenzáció összege, és a közcélú foglalkozás megvalósításához szükséges költségvetési fedezet a június, július, augusztus hónapokra. 

A Szociális Gondozó Központ költségvetésébe beépítésre került a Magyar Államkincstár által átutalt szociális ágazati pótlék júniustól-szeptemberi időszakra terjedő összege 27 100 990 Ft, és bölcsődei ágazati pótlék, ami 6 419 112 Ft.  A pótlékok összegei a kiadási oldalon a személyi juttatás és munkaadói járulék sorokon jelennek meg. Az intézmény részére a fenntartó biztosított munkaügyi per másodfokú jogerős bírósági ítélet kifizetéséhez szükséges fedezetet 11 932 281 Ft összegben. A dologi kiadások előirányzatán egyéb tárgyi eszközök beszerzésére plusz 411 000,-Ft került biztosításra. 

A dr. Romics László Egészségügyi Intézmény költségvetésében a bevételi oldal az OEP finanszírozás terhére megemelésre került 10 000 000 Ft-tal, és 6 000 000 Ft-tal az intézmény saját bevétele a pénzforgalmi teljesítések alapján, mely bevételek a kiadási oldalon a szakdolgozók létszámváltozása miatt a személyi juttatások és járulékok előirányzati sorokon jelenik meg. 

Az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény részére az önkormányzati költségvetésből átcsoportosítással biztosítottunk plusz költségvetési fedezetet az átereszek tisztítására, víz és csatorna díj fizetésére, útburkolati jelek festésére összesen 15 ű0 000,-Ft összegben.

A temető felújításához és az ehhez szükséges kisértékű tárgyi eszköz beszerzéséhez az intézmény költségvetésben a dologi előirányzatból a beruházásokra átcsoportosításra került 28625800,-Ft.

A Csuka Zoltán Városi Könyvtár részére a Parkvárosi Közösségi Házműködéshez szükséges létszámbővítés költségvetési fedezete beépítésre került 680760 Ft összegben, amit a Közgyűlés a 218/2017. (VIII.31.) határozatában fogadott el. 

A Szepes Gyula Művelődési Központ költségvetésébe szintén beépítésre került a Közgyűlés által elfogadott 2 fő létszámbővítés fedezete 1507920 Ft összegben. Továbbá a közösségi ház működéshez szükséges eszközök beszerzésére, valamint informatikai eszközök beszerzésére 2403759 Ft-ot, a közösségi házban tartandó programok, rendezvények finanszírozásához 600000 Ft, a közösségi házban kép-galéria kialakításához 800 000 Ft plusz költségvetési fedezetet biztosít a fenntartó. 

A Szivárvány Óvoda részére a 125/2017. (VI.8.) Kormányrendelet alapján az óvodákban a nevelőmunkát segítő munkakörben foglalkoztatottak 2017. évi illetményéhez kapcsolódó kiegészítő támogatást átutalta a Magyar Államkincstár az önkormányzat részére, ami  3 736 128 Ft összegben beépítésre került a személyi juttatás és járulék kiadási sorokon. Az Óvoda részére plusz 1 000 000 Ft előirányzat került biztosításra a működéshez szükséges tárgyi eszközök beszerzéséhez. 

A Kincses Óvoda részére szintén a 125/2017. (VI.8.) Kormányrendelet alapján az óvodákban a nevelőmunkát segítő munkakörben foglalkoztatottak 2017. évi illetményéhez kapcsolódó kiegészítő támogatást átutalta a Magyar Államkincstár az önkormányzat részére, ami 3 671 712 Ft összegben beépítésre került a személyi juttatás és járulék kiadási sorokon. Az Óvoda részére plusz 500 000 Ft előirányzat került biztosításra a működéshez szükséges tárgyi eszközök beszerzéséhez (a 20/2012 EMMI rendelet 2. számú mellékletében kötelezően előírt eszközök beszerzéséhez). 

A Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója dr. Kubassek János azzal a kéréssel fordult a fenntartóhoz, hogy jelenleg a múzeum takarítási feladatait ellátó közalkalmazott 6 órában látja el a feladatait, időközben a múzeum alapterületének növekedése, valamint a közösségi programok számának növekedése miatt indokolt lenne 8 órás foglalkoztatása.

Továbbá a múzeum archívumi anyagainak feldolgozását központilag előírt digitalizálási kötelezettségek indokolják, ezért kéri, hogy az archívumi státuszban lévő közalkalmazott 4 órás álláshelyét 8 órára emeljék.

Összességében a múzeumban a feladatok biztonságos és folyamatos ellátása érdekében 0,75 fő státusz emelkedés szükséges, melynek költségvetési plusz igénye 272 ű0 Ft + járulék. 

Egyéb módosítások tekintetében az intézmények kötelezettségvállalásait és pénzforgalmi teljesítéseit figyelembe véve volt szükség a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításokra. 

Összességében az intézmények 3. számú költségvetés módosítása során az Önkormányzat az intézmények részére a kötelező feladatok tekintetében 95 069 354 Ft előirányzatot, az önként vállalt feladatok tekintetében 1 390 302 Ft finanszírozást biztosított. 

A módosítások eredményeként a költségvetés bevételi és kiadási főösszeg 46.526.398.638 Ft-ra, az általános tartalék összege 197.492.688 Ft-ra változik. 

A Jat. 17. §-a alapján előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felmértük a szabályozás várható következményeit, és megállapítottuk, hogy a fentiekben részletezetteken túlmenően a rendelet-módosításnak jelentősnek ítélt társadalmi, gazdasági, költségvetési illetve környezetre gyakorolt hatása, egészségügyi hatása, valamint a rendelkezések végrehajtásának adminisztratív terheket befolyásoló hatásai nincsenek. 

A Jat. 18. § (2) bekezdése alapján tájékoztatom a T. Közgyűlést, hogy a rendelet-tervezet az európai uniós jog szempontjából indifferens szabályozást tartalmaz. 

Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy a fentiek figyelembe vételével az előterjesztést vitassa meg, és a város 2017. évi költségvetésének módosítását fogadja el! 

Érd, 2017. szeptember 22. 

T. Mészáros András

 

HATÁROZATI JAVASLAT 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyar Földrajz Múzeum engedélyezett létszámát 0,75 fővel megemeli, a zavartalan és biztonságos feladatellátás céljából. Az intézmény engedélyezett létszáma a növekedés hatására 12,25 fő lesz. 

A létszám növeléséhez szükséges 272.500,-Ft + járulék összegű költségvetési fedezetet a Közgyűlés az általános tartalék terhére biztosítja. A Közgyűlés kötelezettséget válla arra, hogy a megnövekedett létszámhoz szükséges költségvetési fedezetet a mindenkor hatályos költségvetési rendeletben biztosítja. 

Határidő: határozat továbbítására: azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester 

A szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges

 

TERVEZET!

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYűLÉSE

 

__/2017. (__.__.)

önkormányzati rendelete

 az Érd Megyei Jogú Város 2017. évi költségvetéséről szóló 3/2017. (II.15.) önkormányzati rendelet módosításáról 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 

1. § Az Érd Megyei Jogú Város 2017. évi költségvetéséről szóló 3/2017. (II.15.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: 

„2. § (1) A Közgyűlés az Önkormányzat 2017. évi költségvetési bevételét 41.070.748.577 Ft-ban, a belföldi értékpapírok bevételeit 1.000.000.000 Ft-ban az előző évi maradvány igénybevételét 3.616.063.347 Ft-ban, a működési célú hitelfelvételét 839.586.714 Ft-ban, a bevételi főösszegét 46.526.398.638 Ft-ban állapítja meg. 

A Közgyűlés az Önkormányzat 2017. évi költségvetési kiadásait 45.581.304.523 Ft-ban, működési célú hitel visszafizetését 839.586.714 Ft-ban, az államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetési kötelezettségét 105.507.401 Ft-ban, a kiadási főösszegét 46.526.398.638 Ft-ban állapítja meg.” 

2. § A Rendelet 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: 

„3. § (1)A 2. § (1) bekezdésében jóváhagyott kiadásokból az Önkormányzat tartalék előirányzata 1.004.675.707 Ft, ebből 

általános tartalék

197.492.688 Ft

céltartalék

807.183.019 Ft.”

3. § A rendelet 1-21. melléklete helyébe jelen rendelet 1-21. melléklete lép. 

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. 

 

 

Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet

T. Mészáros András

jegyző

 polgármester