Tisztelt Közgyűlés!
Az Érd és Térsége Szennyvízelvezetési- és Szennyvíztisztítási Önkormányzati Társulást Érd, Diósd és Tárnok települések hozták létre Érd és térsége szennyvízelvezetési- és szennyvíztisztítási feladatainak hatékonyabb és célszerűbb megoldására, illetve a közszolgáltatás színvonalának javítását szolgáló fejlesztések megvalósítására.
Mivel a Társulás tevékenységét folyamatosan magas szakmai színvonalon, és hatékonyan végzi, ezért az együttműködés kereteit indokolt a szennyvízelvezetési projekt műszaki lezárását követően egyéb olyan tevékenységekre is kiterjeszteni, melyek társulás által hatékonyabban, és eredményesebben lehet megvalósítani. Ezek elsősorban vízgazdálkodási, valamint hulladék-feldolgozási feladatokkal függenek össze.
Mivel az együttműködés kereteit a Társulási Megállapodás rögzíti, annak módosítása is indokolttá válik, melyre az alábbi vonatkozásban kerül sor:
- A Társulás feladatai közé beemelésre kerül a szennyvíziszap-hasznosítás, a felszíni vízelvezetés, a hulladék-feldolgozás és komposztálás, az útépítés, és az útfelújítás, illetve annak kapcsolódó beruházásai;
- Az együttműködés határozatlan idejűvé válik;
- A vonatkozó jogszabályoknak megfelelően pontosításra, illetve egyértelműsítésre kerülnek a társulás szervezetére vonatkozó rendelkezések;
- Pontosításra kerülnek a társulási tanács működésére vonatkozó eljárási szabályok;
- Részletesebb kidolgozást nyernek a társulás vagyonával, a projektek finanszírozásával, valamint az elszámolással kapcsolatos előírások.
A fentiekre tekintettel kérem, hogy a Közgyűlés fogadja el a társulási megállapodás módosítását!
Érd, 2017. május 19.
|
T. Mészáros András |
HATÁROZATI JAVASLAT
1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd és Térsége Szennyvízelvezetési- és Szennyvíztisztítási Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosításával egyetért, és a határozat mellékletét képező módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodást elfogadja.
2. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a társulási megállapodás aláírására.
Határidő: azonnal
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Szavazás módja: nyílt szavazás, minősített többség szükséges.