Tisztelt Közgyűlés!
Tájékoztatom Önöket, hogy a Közgyűlés 73/2018. (III.27.) és az 58/2018. (III.27.) határozatai alapján a város több részterületére vonatkozó településrendezési eszközök módosítására irányuló, folyamatban lévő eljárás egyik eleme a Tolmács utca Jegyző utca és a 7. számú főút közötti szakaszának a Szabályozási Tervet érintő módosítása.
A Modern Városok Program keretében a közeljövőben realizálódhat a jelentős települési gyűjtőút, Tolmács utca teljes, Velencei út és 7. számú főút közötti szakaszának megépítése. A Közgyűlés 58/2018. (III.27.) számú határozata nyomán az út engedélyezési tervei elkészültek. Az engedélyezéshez, kivitelezés mihamarabbi kezdéséhez szükség van az érintett szakaszon a Szabályozási Terv módosítására.
A Tolmács utca Jegyző u. és 7. számú főút közötti szakaszra készült, előterjesztéshez csatolt úttervek a meglévő közterület és a határos beépített, és beépítetlen ingatlanok adottságait reálisan figyelembe véve határozzák meg a tervezett út és a hozzá kapcsolódó közművek és műtárgyak területi igényeit. Általánosságban megállapítható, hogy a tervezéssel érintett szakaszon a most hatályos Szabályozási Terv szerinti szabályozási szélesség kisebb- nagyobb mértékben csökken, a meglévő közterület szélessége a teljes szakaszon vagy változatlan marad, vagy növekszik. A hatályos tervhez képest a keresztmetszeti csökkentést különösen az út beépítéssel határolt szakaszain a területszerzés költségeinek lehetőség szerinti csökkentése indokolja.
A tervezett módosítás során a hatályos Településszerkezeti Terv nem változik, és a tervezett módosulások megfelelnek a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 32. § (6a) bekezdés c) pontja ca) alpontnak, ezért lehetőség van a Szabályozási Terv leggyorsabb, 42/A.§ szerinti állami főépítészi eljárás keretében történő módosítására.
Az állami főépítészi eljárás esetén a polgármester a településrendezési eszköz tervezetét a záró szakmai vélemény megkérése előtt véleményezteti a helyi lakossággal, szervezetekkel, azaz a partnerekkel. Tájékoztatom a Tisztelt Közgyűlést, hogy a településfejlesztési dokumentumok, településrendezési eszközök, a településképi arculati kézikönyv és a településképi rendelet partnerségi egyeztetésének szabályairól szóló 5/2017. (II.27.) számú önkormányzati rendeletnek megfelelően a Szabályozási Terv tervezet, és alátámasztó munkarészek http://www.erd.hu/nyitolap/kozugyeink/onkormanyzat/teleeszkmod/tolmacsu.html lapon történő közzétételével kértük a lakosság észrevételeit a 2018. december 4-12-ig tartó véleményezési szakaszban.
A véleményezési időszakban a Szabályozási Terv tervezettel kapcsolatban írásos észrevételt, véleményt a lakosságtól nem kaptunk.
A partnerségi egyeztetés lezárását követően a terv a szükséges munkarészeivel együtt záró szakmai véleményezésre az Állami Főépítészhez benyújtható. Az Állami Főépítész véleményezését követően az érintett területre vonatkozó HÉSZ Szabályozási Terv módosításáról szóló előterjesztést a Közgyűlés terveink szerint 2019. januárban tudja tárgyalni.
Javasolom a Tisztelt Közgyűlésnek, hogy a csatolt határozattal döntsön a partnerségi egyeztetés lezárásáról, és adjon felhatalmazást a polgármesternek a végső szakmai véleményezési szakasz kérelmének benyújtására.
Érd, 2018. december 7.
T. Mészáros András
HATÁROZATI JAVASLAT
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Tolmács utca Jegyző u. és 7. elkerülő út közötti szakaszára vonatkozó, a Helyi Építési Szabályzatról szóló 9/2016. (III. 31.) önkormányzati rendelet Szabályozási Terve módosításával kapcsolatban a következőket állapítja meg, és az alábbi döntéseket hozza:
- A tervmódosítás a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 42/A. § szerinti állami főépítészi eljárásban zajlik. A Kormányrendelet 42/A. § (1) bekezdés, és az 5/2017. (II.27.) számú önkormányzati rendelet szerinti partnerségi egyeztetés a településrendezési eszközök tervezetének közzétételével 2018. december 4-12. időtartamban megtörtént. A véleményezési időszakban a tervezettel kapcsolatban írásos észrevétel, módosítási javaslat nem érkezett.
- Jelen döntés meghozatalával és közzétételével a tervmódosítás partnerségi egyeztetési szakasza lezárul. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert, hogy kezdeményezze a végső szakmai véleményezési szakaszt az állami főépítészi hatáskörben eljáró Pest Megyei Kormányhivatalhoz benyújtandó kérelemmel.
Határidő: a határozat, kérelem benyújtása – 20 nap
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges