Tisztelt Közgyűlés!

 

 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésének 4. pontja alapján az önkormányzatok helyben ellátandó közfeladatai között szerepel az egészségügyi alapellátás. Az egészségügyi ágazat tekintetében az önkormányzat kötelező feladatait az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény részletezi.

 

Az önálló orvosi tevékenység végzésének kereteit az orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény, az annak végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII.23.) Korm. rendelet, valamint a 4/2000. (II.25.) EüM. rendelet határozza meg. Ezen jogszabályok teszik lehetővé, hogy az orvosok privát formában végezzenek alapellátási feladatokat az önkormányzattal kötött feladat-ellátási szerződés alapján.

 

A fenti jogszabályok alapján a Közgyűlés 177/2015. (VI.25.) és 179/2015.(VI.25.) határozatai alapján öt évre szóló feladat-ellátási szerződést kötött a Kentaur 101 Betegellátó Betéti Társasággal az 5. és 16. számú háziorvosi körzet alapellátási feladatainak ellátására.

 

A háziorvosi feladatokat e körzetben személyesen ellátó háziorvos dr. Könyves Klára bejelentette, hogy 2018. október 15-én a parxisát dr. Atzél Klára Júlia egyéni vállalkozó háziorvos részére értékesítette. Megbízott egyben kéri, hogy a feladat-ellátási szerződés erre tekintettel 2018. december 31. napjával kerüljön módosításra a 16. háziorvosi körzet tekintetében.

 

Az Öotv. végrehajtásáról szóló 313/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 13.§ (1) bekezdése alapján praxisjogot csak olyan személy részére lehet elidegeníteni, aki nem rendelkezik praxisjoggal, de igazolja, hogy megfelel a praxisjog megszerzéséhez szükséges feltételeknek. A praxist átvenni kívánó orvos mellékelte a tevékenység végzéséhez szükséges dokumentumokat, melyek a praxis működtetését lehetővé teszik.

 

Dr. Atzél Klára Júlia úgy nyilatkozott, hogy a Közgyűlés kedvező döntése esetén biztosítja a feladat ellátásához szükséges - az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X.20.) ESzCsM rendeletben meghatározott - személyi és tárgyi feltételeket.

 

 

 

A 16. számú háziorvosi praxissal kapcsolatos feladatok ellátása változatlanul a Balatoni út 66. szám alatti rendelőben történne, ahol Dr. Atzél Klára Júlia 2019. január 1-jétől kezdené meg a praxis működtetését.

 

A praxisjog megszerzése érdekében tehát előszerződést kell kötni dr. Atzél Klára Júliával, aki a tevékenységét egyéni vállalkozóként látná el, amennyiben a Közgyűlés hozzájárul a praxis működtetéséhez.

 

 

A praxisjog megszerzése után a Közgyűlésnek feladat-ellátási szerződést kell kötnie az orvossal a 16. számú háziorvosi körzet alapellátási feladatainak ellátására, és hozzá kell járulnia ahhoz, hogy Megbízott a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel finanszírozási szerződést kössön.

 

 

A Pest Megyei Kormányhivatal, Érdi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályaa működési engedélyt abban az esetben adja ki az egészségügyi szolgáltató részére, ha a praxis működtetéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket biztosítani tudja. Dr. Atzél Klára Júlia nyilatkozott arról, hogy az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X.20.) ESzCsM rendeletben meghatározott személyi feltételeknek megfelel, az előírt tárgyi eszközökkel (felszereléssel) rendelkezik, és azokat a továbbiakban is biztosítja.

 

 

 

Dr. Atzél Klára Júlia rendelési ideje, és a helyettesítés rendje a feladat-ellátási szerződésben kerül rögzítésre.

 

A hatályos jogszabályoknak megfelelően kidolgozott szerződés-tervezet tartalmi elemei a Magyar Orvosi Kamarával egyeztetésre kerültek. Mivel az orvos rendelkezik mindazon feltételekkel, amely a praxisjog megszerzéséhez szükségesek, és panaszbejelentés a munkájával kapcsolatban soha nem érkezett, javaslom a feladat-ellátási szerződés megkötését öt éves időtartamra.

 

 

Kérem a Közgyűlést az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslatok elfogadására!

 

 

Érd, 2018. október 17.

 

 

 

Dr. Bács István

 

HATÁROZATI JAVASLAT I.

 

 

1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kentaur 101. Bt-vel  (székhely: 2030 Érd, Repkény u. 2.) az 5. és 16. számú háziorvosi körzet alapellátási feladatainak ellátása tárgyában 2015. szeptember 4-én megkötött feladat-ellátási szerződést - dr. Könyves Klára háziorvosi tevékenységének megszűnésére és praxisának  elidegenítésére tekintettel - 2018. december 31-ei hatállyal akként módosítja, hogy a feladat-ellátási szerződést kizárólag az 5. számú háziorvosi körzet tekintetében tartja hatályban.

 

2. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a szerződés módosításáról szóló okiratot írja alá.

 

Határidő: 2018. december 31.

 

Felelős: T. Mészáros András polgármester

 

 

Szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges.

 

 

 

HATÁROZATI JAVASLAT II.

 

 

1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az érdi 16. számú háziorvosi alapellátási körzet háziorvosi feladatainak területi ellátási kötelezettséggel történő végzésére dr. Atzél Klára Júlia egyéni vállalkozóval (nyilvántartási száma: ű230563 székhely: 2030 Érd Kutyavári út 29. adószám: 67436084) feladat-ellátási szerződést köt öt éves határozott időtartamra, amennyiben a tevékenység személyes ellátását vállaló dr. Atzél Klára Júlia háziorvos a praxis tekintetében a praxisengedélyt megszerzi.

 

2. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az 1. pontban foglalt tárgyban előszerződést köt dr. Atzél Klára háziorvossal annak érdekében, hogy az érdi 16. számú alapellátási háziorvosi praxisra vonatkozó praxisengedély iránti kérelmét az illetékes hatóságnál benyújthassa.

 

3.A Közgyűlés hozzájárul, hogy dr. Atzél Klára Júlia egyéni vállalkozó háziorvos a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel finanszírozási szerződést kössön.

 

4. A Közgyűlés hozzájárul, hogy dr. Atzél Klára egyéni vállalkozó háziorvos az érdi ingatlan-nyilvántartásban a 19631/A/15 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben az Érd, Balatoni út 66. alatt található önkormányzati tulajdonú rendelőt telephelyként működtesse, és azt valamennyi hatóságnál, bíróságnál, egyéb szervezetnél ekként regisztráltathassa. A telephely működtetésével kapcsolatosan az önkormányzatot személyi, tárgyi illetve a helyiséggel kapcsolatos kötelezettség nem terheli.

 

Határidő: az előszerződés megkötésére 15 nap, - a szerződés megkötésére 30 nap

 

Felelős: T. Mészáros András polgármester

 

 

 

Szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges