Tisztelt Közgyűlés!

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 5/2018. (I.25.) határozatában fogadta el az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2018. évi üzleti tervét. 

A jelen előterjesztés indoka, hogy az év folyamán az önkormányzat, mint tulajdonos újabb feladatokkal kívánja megbízni a társaságot, mely feladatok elvégzéséhez plusz költségvetési forrás szükséges. Ezek a következőek: 

1.) A Közgyűlés 188/2017. (VI.22.) határozatában döntött az Érd Ófalu városrészben tervezett Duna-menti gyógy-, sport-, illetve kulturális-turisztikai beruházás keretében az Érd Ófaluban található B-60-as kútkataszteri számú meleg vizes kút (Attila kút) helyettesítő kutas felújításáról, egyben megbízta az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft-t, hogy készítsen tervet a kút felújításával kapcsolatos tervezési és kivitelezési feladatokról, amely tervezési feladatot múlt évben el is végzett a cég. A következő feladat az Érd B-60 kataszteri számú termálkút helyettesítő kutas felújítási feladatainak magvalósítása.

A jelenlegi eredetileg 800 méter talpmélységű kút lekötött éves vízmennyisége 103.070 m3/év. A kút üzemeltetése a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság határozata alapján, 2019. június 30. napjáig szünetel. Az újonnan létesítendő termálkút helyét az előzetes vizsgálatok eredményeképpen, az Érd, 24601 helyrajzi szám alatti belterületi ingatlanon szándékozzuk elhelyezni. Ezen feladat elvégzésére vállalkozási szerződést kívánunk kötni az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft-vel bruttó 120.000.000,- Ft összegben. A szerződés tárgya és ütemezése a csatolt 1. számú melléklet szerint alakul. 

2.) A Közgyűlés 32/2017. (II.15.) határozatában megbízta az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot a Velencei úton tervezett szabadidőközpont- és szállásfejlesztés megvalósításához szükséges beépítési koncepcióterv elkészíttetésével, amely tervezési feladatot múlt évben el is végezte a cég.

Az érintett fejlesztési területen, a beruházás I. ütemében a közműhálózatok fejlesztése vált a legfontosabb feladattá. A jelenleg önkormányzati tulajdonban álló, 18774/4-es számú ingatlanon a meglévő Érd Aréna mellett megépül egy kézilabda edzőcsarnok, továbbá egy jégcsarnok. A közmű-állapotfelmérések eredményeképpen bebizonyosodott, hogy a meglévő elektromos hálózat képtelen ellátni az újabb építmények igényeit, emiatt azonnali megoldásra van szükség, az elektromos hálózat kapacitásának bővítésére.

A szükséges építési területet nagyfeszültségű elektromos légvezeték, és földben húzódó kábelek szabdalják. Ezek kiváltása szükségszerűvé, elengedhetetlenné vált.  Ezen feladat elvégzésére vállalkozási szerződést kívánunk kötni az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft-vel ű0.000.000,- Ft összegben. A szerződés tárgya és ütemezése a csatolt 2. számú mellékletben foglaltak szerint alakul. 

A fenti feladatok elvégzésére a társaságnak várhatóan alvállalkozói szerződéseket kell kötnie a szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását követően. Tekintettel arra, hogy a kútfúrás kivitelezése várhatóan meghaladja az 50.000.000,- Ft, az elektromos hálózat fejlesztés kivitelezése pedig eléri központonként (4db) a 100.000.000,- Ft összeget,az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) rendelet34. § (2) bekezdése értelmében a Közgyűlésnek, mint a társaság alapítójának előzetes jóváhagyása szükséges a fenti alvállalkozói szerződések megkötéséhez. 

Kérem a Tisztelt Közgyűlést a határozati javaslatok elfogadására! 

Érd, 2018. február 14. 

 

T. Mészáros András

 

HATÁROZATI JAVASLAT

1.) Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságtól az alábbi (a határozat 1. és 2. számú mellékletében részletezett műszaki tartalmú) feladatok elvégzését rendeli meg: 

a)    az Érd B-60 kataszteri számú meleg vizes (Attila kút) termálkút helyettesítő kutas felújítási feladatainak magvalósítását;

b)   az Érd, Velencei úton tervezett szabadidőközpont- és szállásfejlesztés megvalósításához szükséges elektromos hálózat kapacitásának bővítését.

2.) Az 1. és 2. számú mellékletben részletezett feladatok ellátáshoz a Közgyűlés a társaság részére plusz 620.000.000,- Ft forrást biztosít, melynek költségvetési fedezetét a 2018. évi költségvetés biztosítja. 

A társaság 2018. évi üzleti tervében az Önkormányzat részéről a Társaság számára biztosított forrás összege összesen 1.175. 099.000,- Ft-ra változik.

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2018. évi módosított üzleti tervét a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja. 

A feladat elvégzéséhez szükséges forrás a Modern Város Programból kerül biztosításra a GF/SZKF/1046/11/2017 számú, 2017. december 20-án kelt „Ófalu-Duna parti gyógy-sport-illetve kulturális turisztikai beruházás, valamit Szabadidőközpont és szálláshelyek létrehozása a Velencei úton” támogatói okirat alapján, a költségvetési fedezet a 2018. évi költségvetésben a 6. számú melléklet K62 során rendelkezésre áll. 

A Közgyűlés felkéri a Polgármestert, hogy a határozatban megfogalmazott együttes feltételek teljesítése esetén a város 2018. évi költségvetéséről szóló 4/2018. (II.21.) önkormányzati rendelet 5. § (3) bekezdése szerint a Közgyűlés által hozott döntéseknek megfelelő előirányzat módosítását az üzleti tervben foglaltak szerint hajtsa végre, valamint az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft-vel a határozat végrehajtása érdekében a szükséges szerződéseket kösse meg. 

Határidő: azonnal 

Felelős: T. Mészáros András polgármester 

A szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges

 Üzleti terv

HATÁROZATI JAVASLAT II. 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése, mint az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Alapítója az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) rendelet34. § (2) bekezdése alapján jóváhagyja, hogy a jogszabályok alapján szükséges közbeszerzési eljárások lefolytatását követően a cég ügyvezetője a határozat 1. és 2. számú mellékletben részletezett műszaki tartalmú alvállalkozói szerződéseket megkösse: 

a)      az Érd B-60 kataszteri számú meleg vizes (Attila kút) termálkút helyettesítő kutas felújítási feladatainak magvalósítása maximum 83.921.000,- Ft összegben;

b)      az Érd, Velencei úton tervezett szabadidőközpont- és szállásfejlesztés megvalósításához szükséges elektromos hálózat kapacitásának bővítése központonként (4db) maximum 100.000.000,- Ft összegben. 

Határidő: azonnal 

Felelős: T. Mészáros András polgármester 

A szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges

 

1. melléklet 

Az Érd B-60 kataszteri számú termálkút helyettesítő kutas felújítására irányuló feladatok meghatározása és ütemezése

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata az Érd-Ófaluban a Molnár utcában lévő árvíz által rendszeresen elárasztott külterületi ingatlanon elhelyezkedő 1986-ban fúrt, rossz állapotú Érd, B-60 kataszteri számú, eredetileg 800 méter talpmélységű mélyfúrású (Attila-kút) újrafúrásos helyettesítő kutas felújítását határozta el.

A jelenlegi kút lekötött éves vízmennyisége 103.070 m3/év. A kút üzemeltetése a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság határozata alapján, 2019. június 30. napjáig szünetel.

Az újonnan létesítendő termálkút helyét az előzetes vizsgálatok eredményeképpen, az Érd, 24601 helyrajzi szám alatti belterületi ingatlanon szándékozunk elhelyezni. A terepszint itt 106,0 m B. f. körüli magasságú, így az ingatlan még kiugrónak minősülő Dunai árvizek idején sem kerül vízborítás alá.

Szerződés tárgya: A Megbízott feladatát képezi: Bruttó  eFt

Engedélyezési terv jóváhagyása, igazgatási szolgáltatási díjak rendezése              4.293

Ideiglenes közművek (víz; elektromos) építése/bontása                                          2.870

Kútfúrás kivitelezése, kivitelezési tervvel együtt                                                   83.921

Elektromos tervezés                                                                                                    940

Elektromos megtáplálás kiépítése, kivitelezése                                                       1.524

Kútszekrény, kútfény szerelvényezése, kútgépészet                                                6.350

Meglévő kút tömedékelése                                                                                     10.160

Műszaki ellenőrzés                                                                                                   2.616

Független szakértők közreműködése                                                                       1.880

Vízjogi üzemeltetési engedély tervezése                                                                 3.147

Ásványvíz törzskönyvezése                                                                                     2.299

Összesen                                                                                                              120.000

Határidők:

-          Építés, tömedékelés: 2018. október 30

-          Üzemeltetési engedély, törzskönyvezés: december 15.

-          Számlázás, elfogadott üzleti terv szerint, a csatolt ütemezésnek megfelelően.

Melléklet: pénzügyi ütemezés táblázat B-60 kataszteri számú termálkút helyettesítő kutas felújítása

 

 

2. melléklet 

Szabadidőközpont és szálláshelyek létrehozása a Velencei úton 

Az érintett fejlesztési területen a jelenleg is működő Érd Aréna sportcélú hasznosítását további sportágak, és létesítmények fogják erősíteni. A projektet ütemezetten kívánja végrehajtani Érd MJV Önkormányzata. A kiszolgáló komplex fejlesztési beruházással a város helyi iparűzési és idegenforgalmi bevételeit is növelheti, újabb helyi munkahelyeket létrehozva. A beruházás I. ütemében a közműhálózatok fejlesztése vált a legfontosabb feladattá. A jelenleg önkormányzati tulajdonban álló, 18774/4-es számú ingatlanon a meglévő Érd Aréna mellett megépül egy kézilabda edzőcsarnok, továbbá egy jégcsarnok. A közmű-állapotfelmérések eredményeképpen bebizonyosodott, hogy a meglévő elektromos hálózat képtelen ellátni az újabb építmények igényeit, emiatt azonnali megoldásra van szükség, az elektromos hálózat kapacitásának bővítésére. A szükséges építési területet nagyfeszültségű elektromos légvezeték, és földben húzódó kábelek szabdalják. Ezek kiváltása szükségszerűvé, elengedhetetlenné vált.

Műszaki tartalom:

1.      A tárgyi területen lévő Érd-Kossuth 22 KV-os szabadvezetékes gerinchálózat-szakasz a megmaradó tartószerkezetek újraméretezés szerinti, helyben történő cseréjének elvégzése, majd az 51675/20 számú transzformátorállomásba érkező DIÓSD-Sárd 20 KV-os földkábelt, az egyéb szükséges átalakítások elvégzése mellett, alkalmassá kell tenni arra, hogy a gerinchálózati funkciót átvegye. Ennek megfelelően a Mérnök u. 41. szám (24615 hrsz.) előtt lévő oszlopon, a vonalhatár megszüntetendő, és azt, a 29-es számú (18719 hrsz.) ingatlan előtt álló helyben cserélt új oszlopon kell oszlopkapcsolóval szerelten kialakítani.

2.      Az egyes pontban az ELMű által meghatározott feladatok terveinek elkészítése

3.      Az 1. pontban leírt feladatok teljesítését követően, a magasfeszültségű légvezeték, annak tartóoszlopainak és vasbeton alaptesteinek elbontása

4.      A Velencei úti oldalon elektromos fogadóállomás kialakítása

5.      Az ingatlan Mérnök utcai oldalán ugyancsak elektromos fogadóállomás létrehozása

6.      A fogadóállomások beüzemelését követően, az Érd-Kossuth 22 KV-os szabadvezetékes gerinchálózat, és a DIÓSD-Sárd 20 KV-os vezeték között, a jelenlegi földkábel megszüntetése.

A második ütem feladatai, a szálláshely kialakítás, és az egyéb infrastrukturális beruházások elektromos kapacitásának biztosítása nem képezi jelen szerződés tárgyát.

Határidők:

Teljesítés véghatárideje 2018. december 15.